Már gyerekkorom óta nagy érdeklődést mutattam a média világa felé, épp ezért idővel, csak még biztosabb lettem abban, hogy ezen a területen szeretném megtalálni önmagam.
Szerencsés vagyok, hogy minden nap tanulhatok valamit és számomra hasznos tapasztalatokat szerezhetek, hiszen úgy gondolom, hogy az a jó szakember, aki sosem elégedett saját magával és igyekszik jobbá válni, így kiszolgálva az egyre szélesebb rétegek igényeit.
Az életem úgy hozta hogy 2018-ban létrehozhattam egy saját magam által megálmodott világot, a NiKu FILM világát.
Az önmegvalósításom során nagy lehetőség, hogy a párok, akikkel együtt dolgozom, rám bízzák magukat és hagyják, hogy az én szememen keresztül láthassák viszont magukat, az általam készített filmekben.
Szerencsésnek tartom magam, hogy a munkám a szenvedélyem és szeretnék továbbra is ezen az úton haladni előre.

Friss hírekért és tartalmakért kövess Facebookon!